Éj-takaróját elővette újra,

És pihen a Nap alkony-ágyba bújva,

Tudja: a lét-öröm sosem hamis;

S pár boldog órát láthatott ma is.

A perc fogan,

A lét rohan,

Az élet egyre száll;

Száguld és meg nem áll,

Lélek partjáról

Más lélekhez

Mindig eltalál.

Tobzódás nélkül a lét: puszta semmi,

A halál tud csak gazdaságos lenni,

Az Élet él, és nyüzsög szüntelen,

A takarékos lét: csak félelem.

A hivatal

Csak port kavar,

Szirtjén nem él csoda,

Amit Magadtól elrabolsz,

Nem pótolod

Soha.

A Lét nem érez éveket,

Ő Pillanat csupán,

Mint csepp az eső tengerében,

Mint levél a fán;

Vékony palló a Pillanat

Már holt, s még holt között,

Mint odatévedt tengelic

A sivatag fölött;

Fent harsány színekben az Élet,

Lent holt egyformaság,

A Pillanat: sosem halhat;

Nélküle nincs világ.

Mi több?

Egy roppant kontinens,

Vagy egyetlen virág?

Egykor: ez nagy volt és sivár

És csak nyújtózkodott,

Amaz csak egy volt, és kicsiny,

Ám életet hozott!

Sose feledd el, ostoba,

Számolgató világ:

Mi volt egykor pár kontinens,

S mi volt egy szál virág.