Totyakos, vén Európa

Nézi a sötét eget;

Kenetteljes szólamokkal

Hazát óvni nem lehet.

Túltáplált parádés kocsis,

Cifra szekér-bakon ül,

A Múlt integet, a Jelen

Áll komoran, egyedül.

Látja, hogy sötét szurdokban

Árad a Jövő-patak;

Liberális pocsolyákból

Szemébe ver a latyak.

Totyakos vén Európa

Lelkét zárja rossz lakat,

Anyagelvű dogmatizmus

Profit-horgára akadt.

Öngyilkos életmódjának

Mérgét csócsálgatja rég;

Hiába ezer karrier,

Ha nincs jövő nemzedék.

Ha csökken a lovak száma,

Lassul az álom-fogat,

Még régebben úgy döntött hát,

Hogy akárkit befogad.

Totyakos vén Európa

Halmoz most már bajra bajt,

Elveszti szekere alól

Előbb-utóbb a talajt.

Hajtja fogatát a sziklán,

S egyre többször véti el,

Olyan Jövőt hajt magának,

Amilyet megérdemel.

Pohos tehetetlenségét

Humánumnak nevezi,

Múltját, jelenét, jövőjét

Egyetlen lapra teszi.