A Költészet másodnapján
Némul az ünnepi zaj,
S kuruttyol már a szokásos
Hétköznapi békaraj.
Ménkű nagy szabadság kezdte
Ránk sugarát ontani,
Nagyon sokan mégse merik
Az igazat mondani.
Profanizált világunkban
Álistenek döntenek,
Globalizált vén kapzsiság
Profitesője pereg.
A Költészet másodnapján
Látjuk, Isten mit üzent;
Ragaszkodnunk kell mindahhoz
Ezután is, ami Szent.
Ha a világ szentté válna,
Maradna a Lét falán,
Mert tovább élhet, ami szent,
S meghal, ami csak profán.
Ha létünkkel érzésünkkel
Észlelünk még valamit,
Tudjuk, hogy az Ember célja
Sokkal több, mint a profit.
A Költészet másodnapján
A versfolyam megszakad,
A megszokott profithullám
Nyaldossa a partokat.
A líra felelőssége
Manapság nem éteri:
Ne a GDP döntse el,
Mennyit ér a nemzeti.
Ember mivoltunk lényege
Nem dollárosítható,
Van a piac szférájánál
Fontosabb dimenzió.
A Költészet másodnapján
Félszeg Ritmus tántorog,
Halandzsázhatnak dühödten
Odafent a kánonok.
A megélhetési líra
Parnasszuson nem arat,
Olvasatlan köteteket
Halmoz, meg vak díjakat.
Szomorkodik rosszul megírt
Csámpás sorok halmaza,
Parkosított sivatagba
Caplat gazdájuk haza.
A Költészet másodnapján
Megint a közöny pörög,
Ünnepi protokoll után
Baktatnak az öltönyök.
Politika szava mordul
Lejárt választás után,
Vak vitézek szócsatáznak
Szokott módjukon – sután.
Komoly, s nem komoly ünneplők
Serege ballag haza,
Kit a Szerelem vár otthon,
Kit meg csak a média.
A Költészet másodnapján
Már csak Isten ünnepel;
Mosolyogva int az égből:
“Költőim! Dolgozni kell!”
