Augusztusi késő nyárban

Könnyed, szelíd búcsúzás van.

Gyülekeznek a fellegek;

A “kell” helyén halvány “lehet”.

Harmatkönnyes minden bokor;

A búbánat – lelki nyomor.

Augusztusi késő nyárban,

Fonnyadt, fanyar látomás van.

Augusztus a célok vége,

Halál kacag fáradt égre.

A nyár hervadtan vezekel,

Szemünk előtt enyészik el.

Augusztusi késő nyárban

Mégis mindig élni vágytam.

Hűvösen tétova esték;

A helytállás – kötelesség.

Szél hátán jön az Ősz szembe;

Fogódzkodunk Szerelembe.

Augusztusi késő nyárban

Mindig vérmes változás van.

Gyarapadnak hulló évek,

Megint múlni kezd az Élet.

Rossz nosztalgia visszatér,

Falevelet sodor a szél.

Auusztusi magyar ünnep,

Nagy szavak semmibe tűnnek.

Üres protokollba fúlva

A nemzet öltönyös hulla.

Ősi magyar torzsalkodás

A jövőnek árkokat ás.

Augusztusi késő nyárban

Teremtő fogadkozás van.

Nyár a világ tündérkertje,

Az Ősz meg Isten kegyeltje.

Majd új Nyár lesz a reményünk;

Ha vágyunk rá, tovább élünk.

Augusztusi késő nyárban

Világteremtő magány van.

Alkonyködben bánat fityeg,

Hinni tudnak az irigyek.

Az ember nehezen okul,

Isten hisz tovább – konokul.