Esőt könnyez az ég sötétlő mélye,

Elrejtőzött a csillagok sora,

S a szomszéd kocsma rekedt, rossz zenéje;

Mint távozó nyár mélabús tora.

Napjainkat elnyeli az Idő,

Múltunk avarként lábunkhoz ragad,

Az őszi est kopott függöny-redő,

S az esőcseppek halkan hullanak.

Rohanva rövidülnek a napok;

A nemrég harsány napfény csak dadog,

Tükörből néznek hamvas tegnapok,

S búval terhes felleg gomolyog.

S mégis, mégis, míg hullik az eső,

S az éjszaka mindent szürkére fest,

Szunnyad a gyermek, névtelen jövő,

S rabul ejt a szépséges őszi est.