Hull a falevél,

Idő mendegél,

Az őszi szél szomorú kis

Románcot regél…

Drága Gyöngyöm,

Amíg élek,

Fogom a kezed,

Köszönöm a velem töltött

Drága

Életed.

Hull a falevél,

Az Idő remél,

Bár megszűnni látszik néha,

Úgyis mindig él.

Bármi lesz is

Mindörökre

Itt van a Hazám,

Ezzel a földdel vált eggyé

Apám

És

Anyám.

Hull a falevél,

Egyszer földet ér,

Avar-létből életünkben

Vissza

Sose tér.

Világvége kóborolgat

Búsan egyedül,

Számolgatja, hogy a végzet

Mennyibe kerül.

Hull a falevél,

Minden újra él,

Akárhogy is tűnik innen:

Isten

Nem henyél.

Fent a Szférák zenészének

Zsoldja sose volt,

Nem az IMF pénzéből

Ragyog fenn a Hold.

Hull a falevél,

Az Idő remél,

Hátha a szép Emberiség

Végre

Észre tér.

Ha a dölyfös Értelem

Csak a pénznek köszön,

Nem globalizáció lesz,

Hanem vízözön.

Hull a falevél,

Reszket, ami él,

A vén Nap egy

Ősi földi világról

Regél.

Isten voltaképpen nem más,

Mint a Szeretet,

De Hozzá nem ima, hanem

Szerelem vezet.

Hull a falevél,

Szeret, ami él,

Ami nem él, azt Pokolba

Sodorja

A szél.

Míg a végzet életünket

Nem rabolja el,

Míg a vén Idő a miénk:

Cselekedni kell.

Hull a falevél,

Az Idő remél,

Hátha újabb világvégét

Többé meg nem él.

Míg a végzet nem ül trónra

Reményünk marad,

Utána meg a tudomány

Úgyis letagad.

Hull a falevél,

Idő mendegél,

Az őszi szél szomorú kis

Románcot regél…

Drága Gyöngyöm,

Amíg élek,

Fogom a kezed,

Köszönöm a velem töltött

Drága

Életed.

Hull a falevél,

Az Idő remél,

Bár megszűnni látszik néha,

Úgyis mindig él.