Fáradt napfény ősz derekán,

A vén Idő: gőgös kagán.

A vén Idő: kánok kánja,

A halandót sose szánja.

Halandó az Isten álmán,

Hajózik az Idő hátán.

Fáradt napfény ősz derekán,

Létünk a vén Idő hátán.

A borongós őszi katlan

Fejjel a jövőbe zuhan.

Csak jövőbe, csak előre,

Felbucskázva, fejtetőre.

Fáradt napfény ősz derekán,

Az Idő: poshadt sarlatán.

Testet emészt, hitre tapad,

Cserébe meg semmit nem ad.

Az Idő elvek nélküli,

De mi vagyunk a túszai.

Siklunk lompos járszalagján,

Fáradt napfény ősz derekán.

Nem lassítva, nem sietve,

Látszólag világba vetve…

Fejjel csúszva idő-árba,

Bölcső és sír közé zárva…

Mindig remélve, helytállva,

Nem mi, csak az Idő árva…

Cammogunk hát idő-háton,

Hátunkon a halál-járom.

Remény-rés Idő ablakán;

Fáradt napfény ősz derekán…