Az évek múlnak, nem mi, Kedvesem,

Már újabb évtized tejfoga nő,

Vénül és cseperedik az Idő;

De van valahol – én úgy képzelem -

Amit nem mutat meg az Idő tükre,

Egy alig kuckónyi dimenzió,

Ahol nem úr a múló ráció,

És ahol megmaradunk mindörökre.

Bár évről évre halad a kerék;

Tudnod kell: ma is igent mondanék.

A haj kihull, homlokot ránc takar,

S a szenvedély vénülni nem akar;

  Az Idő lomha, irigy és fakó,

      Még mindig megborzongatsz, ANIKÓ.