A vén Idő nem érzi a korát,

Mert szerelemben éli önmagát.

Minden igaz, szerelmes ölelés

A vén Időnek újjászületés.

Ha Szerelem a szerelmére lel,

Az Idő mindig új életre kel.

Ahányszor embert alkotott a Tett;

Az Idő mindig újra született.

Az Idő zajlik bennem és velem;

Ami elszárad: csak történelem.

Öltönyt nem hord, nem vánszorog Piacra;

Az életet nem adja soha saccra,

Nem hatja meg a divatok szele;

Ami örök, az tovább él vele.

Mert léte létről létre folytonos,

Az Idő soha nem lehet koros.

Amíg van bennem Lélek, Szerelem,

Az Idő tovább él bennem, s velem.

S mert Lélek-szülte tűzben ég tova,

Az Idő nem is halhat meg soha.