Kint didereg az álmos téli reggel,

Jégcsap-kérdőjel az eresz alatt,

Köd perel károgó varjúsereggel,

S a jég-vájta sötétség szétszakad.

Január…

Február…

Eltöpreng az ember:

Itt leszünk-e, mikor

Eljön a december?

A január vénen jött a világra,

De nála rejtőzik az új Idő;

A jégkosarába zordan bezárva:

Kinek temetés, kinek esküvő.

Március…

Április…

Fészke az Erőnek;

Örülünk-e még a

Tavasz-istennőnek?

A január, a nyűgös vén nagyúr

Jeget csikorgat járdaperemen,

Felhői torzonborz hajába túr,

Hitetlenül, s meddőn, mint Ős-Jelen;

Május… és

Június…
Az Ég meddig kába?

Beleütünk-e

A Végzet pofájába?

A január: dermesztő jéglovag,

A pesszimizmus kietlen hona,

Ontja a szikkadt halál-dalokat,

Mint antiköltészet Homérosza.

Június…

Július…

Fog-e reményt szülni?

Fogunk-e az idén Csókkal üdvözülni?

A január: kiszáradt tómeder,

Fagyot sugárzó idősivatag,

Mint száraz kút sírján csonka veder,

Nincs éneke: komor és hallgatag.

Augusztus…

Szeptember…

A lét: mint a tenger,

A dagály a partot mossa, szegény ember…

A január: hamiskártyás, csaló,

Gyerünk, sok csüggeteg palimadár,

A fagy? Díszlet. Nem ő az áruló,

Csak hinni kell, hogy lesz még újra nyár.

Október…

November…

Száraz lesz a kender,

Milyen küldetéssel érkezett az Ember?