Suttog a téli, derengő, sápadt alkonyi szellő;

Tél foga mindent rág, fagy hona lett a világ.

Reszket az éj; didereg dermedten, elkeseredve;

Jégbe rekesztve magát önmaga börtöne lett.

Most már pattog a tűz, a vizes fánk végre feladta;

Kályhánk élteti már létünk kis szigetét.

Kint őrjöng a hideg tél, fagyban dermed az udvar;

Kint a való ridege, bent a meleg, meg az élet.

Egyszer eljön a zsongó, vágyteli szép tavasz újra;

Enyhül kint a hideg, s jó lesz élni megint.

Lesz még szép kikeletben részed, jó Magyarország;

Jobb kort fogsz látni egyszer, drága hazám!