Ozalj és Kursanec között

Élt

Negyvenöt

Évet.

A két pogány között

Parányi élet.

A kurta akkor is kapart,

Jelent, jövőt felhő takart,

Mindig kézügyben volt a kard,

És ő le merte írni,

Hogy

Ne bántsd a magyart!

Magyar romlásnak százada,

Ország sincs már, csak látszata,

Felállni többé nincs erő,

Belföldön többé nincs jövő,

És pusztul a magyar;

Török rabszíjon menetel

Évente több, mint tízezer,

Budán van iszlám gajdolás,

Pozsonyban németmajmolás,

Harács, adó,

Balsors, fakó,

Hol apák sírja lehetett,

Az puszta lett,

Vagy rengeteg,

És mocsaras a part;

De

Ne bántsd a magyart!

Csáktornya: sejtelmes ködök,

Közel portyázik a török,

Magányos Zrínyi mit tehet,

Erőt pogányon hogy’ vehet?

Mert:

Ne bántsd a magyart!

Jó horvát volt

És jó magyar,

Verte ezernyi zivatar,

Látta kíváncsi telihold,

Piros mentében lovagolt,

Hada nagy port kavart;

Hogy

Ne bántsd a magyart.

Azt mondták: vadkan jött elő,

Estére meghalt a jövő;

Éjjel már néma cinterem,

Fehér mentében holttetem,

Gazdátlan lett a kard;

….

Ne bántsd a magyart…

Költő volt, ember és magyar,

Emléke bánatos, fanyar,

Hol van, amit akart…

Hogy

Ne bántsd a magyart…