A tavasz, mint szépséges primadonna,

Udvarlóit várakoztatja még,

Mint rossz király régi birodalomba,

Visszatért hozzánk még a tél, s a jég.

Errefelé most hosszú volt a tél,

Láttuk dermesztő temető-varázsát;

És nem mindig hittük, miközben tombolt,

Hogy egyszer még megérjük távozását.

A tél, mint élettelen ráció,

Vagy mint egy pokolbéli hárpia;

Mindent megszüntetett – de vége már:

Gyerünk, tavasz – viszlát, entrópia!