Sötét jelennek zord jövő az ára,
Nem Isten vitt minket a Golgotára,
A Lét zokog,
A Remény csikorog,
Még mehetünk másfelé,
Magyarok.
A külföld akkoriban Róma volt,
Az összes hízelgő neki csaholt,
Még élt a Holt,
Kereszten haldokolt,
A tömeg zúgott, Isten
Néma volt.
A sanda múlt köröttünk sompolyog,
A jövő még lázas, beteg, dadog,
Mi lesz magyar?
A homály mit takar?
Isten több áldozatot
Nem akar.
Világ-malom; süket profit-garat,
A gyors folyam halál felé halad,
A végzetünk
Pokol felé szalad,
De élünk még,
S az akarat:
Szabad.
