Hogyha az Akarat gyatra,
Eső hull a Gondolatra.
Idő-parti füzesekben
Iszappá romlik az Ember,
S maga helyett szólni enged
Csiricsáré jelképeket.
Hogyha az Akarat gyatra,
Pénz kászálódik a bakra,
Doktrína világot vakol,
Bakarasz gyereket rabol,
A Múltat posványba vetik,
A Jövendőt vetkőztetik...
Hogyha az Akarat gyatra,
Köd tapad a Pillanatra.
Áll a Remény lenyírt szárnnyal,
Sodródik a Hit az árral...
A természetes Szó dadog,
Beszűkülnek a távlatok.
Hogyha az Akarat gyatra,
Száll az Élet hatra, vakra.
Komoran szürkék az egek,
Gyülekeznek a fellegek,
Vén mocsárban lidérc szisszen,
Láthatatlan lesz az Isten.
A Lét önmagát siratja,
Hogyha az Akarat gyatra.
