Nyár és Tél szomorú szemű lánya a hervatag Őszünk;

Startol a víg Nyárból, s eljut a téli fagyig.

Még hiteget bennünket tétova napsugarakkal;

Ámde az út végén hó hull, tél vicsorog.

Lassan elfonnyadnak a lombok a téli hidegre;

Ünnepi nyár múltán színpompás temetés...

Jórészt szent emlékeken élnek a vének a télen;

Fűteni kell a szobát, mert didereg a remény.