Október útjait járva Visszeres az Idő lába.   Puha barna avar temet Sárguló vén emlékeket.   Minden pillanat idegen; Mindenütt csupa sejtelem...   Október útjait járva Minden Mítosz sarkig tárva.   Októberi emlékezet Mindig régmúltakhoz vezet.   Szomorkás vén alkonyatok Ködében…

  Múlik az Ősz, Jön a Tél, Idő Apó mendegél, Minden este máshová jut, Mégis mindig Hazaér.   Hull a sárga falevél, Megöregszik, aki fél, Boldog Ember Nem jövőben, Nem múltban; Jelenben él.   Múlik az Ősz, Jön a Tél, Idő Apó mendegél, Előbb-utóbb Hófehérre Festi a hajnalt A…

    Októberi napsütésben Isten sétál a kertjében.   Átalakuló Remények Örökkön örökké élnek.   Ősz ideje csöndben pereg, Hullanak a falevelek.   Amíg van Szabad Akarat Az ember Ember maradhat.   Isten sétál a kertjében Októberi napsütésben.  

  Gyönyörű őszi napon Ragyog a kis udvarom.   A körtefám még terem, Az utolsókat eszem.   Elsárgult falevelek Közt a Jövő szendereg.   Gyönyörű őszi napon A szél szavát hallgatom.   Anikómon a szemem, Kezében van a kezem.   A Szerelem - hatalom; Gyönyörű őszi napon.  

  Sárga őszi lombkoronák; Folyton változik a világ.   Nagyapáink "modernsége" Már füstöt sem ír az Égre.   Elfonnyadnak a jelszavak; Csupán az Idő az Alap.   Sárgult felszín hull a földre; Marad a Fontos -  Örökre.   Talányos marad a világ; Sárga őszi lombkoronák.  

  Októberi lomha ködök; Csupán a Teremtés örök.   A Hold arany fény-mantrája Hitet lop az éjszakába.   A Lélek zenéje nélkül A világ anyaggá évül.   Bennünk lakik, ami örök; Októberi lomha ködök.  

    Örömteli, fáradt őszi este; Törődött a vén Október teste.   Tevékeny volt hajnaltól idáig, Fától erdőig, Erdőtől fáig.   Alkonyat hull már az őszi tájra, Eltesszük magunkat éjszakára.   Törődött a vén Október teste; Örömteli, fáradt őszi este.  

  Égből hulló híg Kegyelem; Ázik a vén Történelem.   Szivárog az Ősz fejéke, Ködössé fakul a Béke.   Történetmondó írnokok Ablaktörlője csikorog.   Ahogyan az Idő halad, Jobbról-balról foltos marad.   Itt is, ott is sáros paca, Benne ül a politika.   A Jelen rossz ablakára Gyűlik…

  Őszi esti csend-vizeken Apró csónakban ül Isten.   Mantrát dúdol a Téridő; Alig moccan az evező.   Halkan száll csendes estébe A szférák nemes zenéje.   Őszi esti csend-vizeken Nyugszik az izgága Jelen.   Csend-vizekre Hit szele hull, Dekadencia elcsitul.   Profán háton…

  Lehull az utolsó körte; Isten sose ül a körbe.   A Teremtés hosszú lába Nem tér vissza önmagába.   Az eleve elrendelés Mindig téves alapvetés.   Jogok és Kötelességek Együtt alkotnak egészet.   Ami idülten parttalan, Az káros és haszontalan.   Lehull az utolsó körte; Isten nem lép…