Langyos korban,

Vitéz sorban,

Mindig lovon, sose porban,

A néhai jó Gvadányi.

Vágott közlegényt meg tisztet,

Megszalasztotta Kleistet,

Része volt temérdek vágta,

Bú vagy bánat ritkán rágta,
S ellen kardja meg nem vágta.

A néhai jó Gvadányit.

Majd, a szablyát félretéve

Lúdtoll akadt a kezébe,

Olasz őstől volt szép elve,

Huszároktól ízes nyelve,

És csak úgy estére kelve

Író lett a jó Gvadányi.

Langyos korban,

Vitéz sorban,

Mindig lovon, sose porban,

Amikor a magyar celeb

Magyarul már nem is hebeg,

Jó Gvadányi a tollával

Többre ment, mint a szablyával.

Langyos korban,

Író sorban,

Idelent vidéken, porban

Ahol a felhő cicázik,

S minden az, aminek látszik.

Nevettetett jó Gvadányi.

Mindig divat volt szapulni,

Ócsárolni és leszólni

A néhai jó Gvadányit.

Pedig ha jő a skandalum,

Ha szétoszlik a publikum,

És elbukik a tragikum,

A prédikáció kevés,

Egy a gyógyszer: a nevetés.

Író sorban,

Langyos korban,

A józan vidéki porban,

Ahol a közönség közel,

A lúdtoll nem téveszti el,

Tudta ezt a jó Gvadányi.

A birka sznob messze béget,

Idegen fáklyákat éget,

A nyomában nincsen élet,

Mást művelt a jó Gvadányi.

Langyos korban,

Író sorban,

A néphez közeli porban

Kedves jó Gvadányi bátya,

Kendet az Isten megáldja!