A feledés örvényébe lehullt,
Vak ködével takarta be a Múlt,
Titkát tagadja néha még az ég is,
S emlékét őrzi minden ősi mégis.
Az ember fennen tagadja, de sejti,
Hírét-nevét a lelkek mélye rejti,
Ott rejtőzik, mint hitünk meghitt éke,
S mint a Jövő utolsó menedéke.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
