(2008.)
(Vers-kantáta)
Én nem ismerem a sztárok nevét.
Nem igazodom ki
Jellegtelen
Arcéleken,
Nem tudom melyik
Egyen-sovány,
Smink-halovány,
Diétázó gebe
Mikor megy oda-ide;
Hogy éppen szakácskönyvet dedikál,
Vagy a Blöff-szigeten csótányt zabál.
Már nem tudom,
Ki kicsoda,
A tévé elé nem ülök oda.
Én most is szeretek, hiszek, remélek;
Ahol élek:
Egy másik Magyarhon,
Ahol tűzpiros még az alkony,
Ahol a tárgynak tapintása van,
Ahol az ember munkába rohan.
Úgy gondolom,
Ez egy másik Magyarhon;
S én ITT lakom.
Én nem tudom, hogy melyik kicsoda
Hogy melyik a Boci,
És melyik a Buci,
Kinek sztriptiztáncos anyuci,
Ki volt pornószínész,
Ki az, aki megvész,
Ha elvész
A százhuszonkettedik rész;
Hogy a Mega-Micsodát,
Meg a Micsoda-Csodát
A nézők izgulni
Győzik-e,
S hogy csalja-e a nejét
Győzike.
Én most is szeretek, hiszek, remélek;
Ahol élek:
Egy másik Magyarhon,
Ahol az ember reggel talpon,
Ahol valódiak az illatok,
Ahol az arcokon mosoly ragyog.
Ahol a fagy vág,
Egy másik Magyarország:
A valóság.
Én nem hiszem, hogy szkeptikus vagyok.
De mégsem hiszem,
Amit mondanak,
Nyögnek
Vagy vonaglanak,
Amit bókolnak,
Amit szónokolnak;
Ha kenve-fenve
Kamerák előtt,
Hódoló bájvigyor között
Ajándékot csomagolnak;
Ha Demokrácia-Grácia kisasszony
Plutokrácia úrral enyeleg,
Arról, hogy ki meleg,
S egyetértenek a felek:
Hogy fellendülés közeleg,
S hogy nagyon istenes
Havonta egy hajléktalannak
Egy tál leves.
És nem hiszem,
Hogy az a ráció,
Hogy a délceg globalizáció
Közönséges vad haramia,
Mint a zsiványok kiglancolt fia;
Szűk a bele,
Nagy a szele,
S aki dolgozik,
Koldulnia kellene.
És azt sem hiszem,
Hogy jövőt formáz
Az émelyítően
Rózsaszín cukormáz,
S nem ráz
A gáz
Ára.
Butaság vására:
Műszélben hajladoz
A műselyem-pipacs;
S vigyorog a ripacs.
Ahol élek:
Egy másik Magyarhon,
Ahol a szónak még súlya van
Ahol az érzés nem haszontalan.
Ahol az első csók bátortalan.
Ahol a számlák
Az ember húsát rágják,
Egy másik Magyarország:
A valóság.
Én azt hiszem, mégis magyar vagyok.
Nagy Európa Unió,
A színes rongy-golyó,
Hazug álmok óceánja,
Dollár-hordák tatár kánja,
Se nem szánja, se nem bánja,
Húsunk és vérünk kívánja.
Ki tizet
Fizet,
Egyet vihet,
Ha egyet sem,
Többet fizet.
Aki szegény: mindent fizet!
Nem küldöm ki,
Akármennyit ígérnek,
Nem küldöm ki a gyermekem
Cselédnek,
Csak fásultan hallgatom,
Nem tagadom,
Nem cáfolom,
Amit a köz feje zagyvál,
Média csócsál,
Reklám hadovál:
Hogy egy másik nyelv
Ami „szerelem” szót nem ismer –
Mennyivel kifejezőbb
A magyarnál.
Ahol élek:
Egy másik Magyarország,
Ahol csikorognak a rosták,
Ahol a fagy hideg,
A friss tea meleg,
Ahol valóban élnek emberek;
S ahol a remény még élni akar,
Ahol az étel íze is magyar,
A csók is magyar, s ettől emberi,
Ahol a pár a párját ismeri,
Ahol minden nap az ÉLET egy napja,
S a csókot senki sem azért adja,
S a csókot senki sem azért kapja,
Mert ott a kamera.
Ahol élek,
Ott a lényeg;
Legyen temetés vagy lagzi,
Ez Magyarország:
Az igazi.
- december 25.
