Cucu, a zsemleszín tacskó
(Becsületes neve: Mackó),
Békén hagyta a sok macskát,
S letette a matrózvizsgát.
Hamarosan a tengeren
Egy négyárbocos szkúneren
Tapasztalatszerzés végett
Az eb szolgálatba lépett.
Az új matróz szorgos, akar,
Hajót sikál, vitorlát varr,
Görbe lábán futkározik,
Ha kell, az árbocra mászik.
Menyét, a fedélzetmester,
Aki bizony sose restell
A matróz körmére nézni,
Tőle kell Cucunak félni.
Cucu még csak nem is hörgött,
Tűri a menyéti gőgöt,
Hogyha szenved, nem mutatja,
És titokban megugatja.
Az első tiszt hiú róka,
A másodtiszt meg egy fóka,
Az meg csak a száját tátja,
Őket Cucu ritkán látja.
De a kapitány: vén macska,
Látszatra szelíd és csacska,
Pedig ő Mr. Nyávogó,
A hírhedt tengeri rabló.
Álruhás kalóz a macska,
Menyét úr a fő cinkosa,
Velük tart az alamuszi
Matróz, a Félszemű Nyuszi.
A legtöbb matróz ártatlan,
De sok köztük haszontalan,
És még a tisztek sem sejtik,
Hogy Nyávogó kalózkodik.
A vén kormányos, Gorilla,
Cucu egyetlen barátja.
Esténként, ha vihar nincsen,
Társalognak egy rossz priccsen.
Gorilla: - A vén kapitány
Nekem egyre nagyobb talány!
Cucu: - A szeme zavaros,
S minden macska utálatos!
Másnap csúnya vihar támadt,
Leszedték a vitorlákat,
S a horgonyt is leengedték,
Így vészelték át az estét.
Másnap: szelíd hullámfodrok,
Az égen felhő-koboldok,
Ennél jobb szél nem volt soha,
Siklottak a vízen tova.
Cucu és Gorilla bácsi
Nekifogtak vacsorázni,
Meg voltak róla győződve,
Hogy már semmi sem jön közbe.
- Vitorla balról, kapitány!
Jelentett az őrszem: Patkány.
- Nos, a sziesztának vége,
Mindenki az őrhelyére!
- Az ágyúkat megtölteni,
A puskákat elővenni!
Hát mi van itt? Mi a manó?
Tán bizony ez hadihajó?
- Az árbocra! - Igen, uram!
- Az ott egy hajó csakugyan!
- Induljunk támadás végett?
- Hisz az nekünk mit sem vétett!
Cucu matróz rosszat sejtve,
Egy nagy kötelet leejtve
Lehátrált a fedélközbe,
Na, de ott se maradt rejtve.
- Mit lazsálsz itt, édes fiam?
Fedélzetre! – Igen, uram!
- Mert a másik matróz sánta,
Te mégy az árbockosárba!
Nem a földön, s nem az égen,
Magas árboc közepében,
Muskétával a kezében
Gubbaszt Cucu szomjan s étlen.
Alant az ágyúk dörögnek,
S az eresztékek zörögnek,
És – akár egy dühös naszád –
A kis szkúner tüzet okád.
Az idegen hajó szalad,
Sok vitorla égbe szakad,
Ágyú nincs, nem tud felelni,
De igyekszik elszelelni.
- gyerünk! Ha hátszélbe kerül,
Még a végén elmenekül!
- üvölti a bősz kapitány,
s hadonászik, mint a Sátán.
Miközben a csata zajlik,
A szél egyre erősödik,
A hullámok feltolulnak,
Egyre nőnek, domborulnak.
A hullám az eget veri,
Sok matróz a vizet meri,
Míg egy hullám jól felkapja
A hajót, és képen csapja.
A kapitány vízbe toccsan,
Minden kalóz nagyot toccsan,
Mind lent üvölt, s egyre úszik,
De a hajó távolodik.
Az eső a hajón seper,
Egy mentőcsónakot lever,
A kapitány s a bandája
Nagy örömmel csap le rája.
Egyre jobban tombol a vész,
És Cucu, az árboc-lövész
Hason csúszva, nadrágféken
Ér a fedélzetre éppen.
Ahogy a vihar elcsitul,
És a Nap az égen kigyúl,
Sima tenger, mint a márvány,
És sehol sincs a kapitány.
Nincs többé a hajón kalóz,
Csupán néhány ijedt matróz,
Cucu, s Gorilla a bárkán,
Ki lesz hát most a kapitány?
Röpgyűlés a fedélzeten,
S ezen az értekezleten
Cucu matrózt megválasztják,
S kapitánnyá beiktatják.
Kapitányi sapka a fő,
Cucu ebben előkelő,
Éjjel a könyvet böngészi,
S az irányt el nem téveszti.
Harmadnapra épp időre
Befutnak a kikötőbe,
S kiabál a sok kutyalány,
Hogy: -Éljen Cucu kapitány!
