A Tél rozoga, ócska kürtjén

Recsegve száll a hang;

Farkasordító hangulatban

Van most a vén bitang.

Jégborda nyújtózik a földön,

Léptünk alatt ropog,

Hideg-adót vet ránk a hajnal,

S a kezünk nyomorog.

Szürkén, kifosztva koldul Napot

A föld, s a büszke ég,

Új szörnykorszak rémét idézve

Szorít mindet a jég.

Jeges sziréndalt énekelget

Fülünkbe a hideg:

“Ne hidd el, ember, hogy a tavasz.

Énnálam melegebb!”

De a legenda mindig makacs

Mondja, suttogja is:

Ne féljetek, jön március,

Utána április.