A Történelem ócska szárnyain

Időben,

Térben

Elsők a Vérben;

Magyarok,

Honfitársaim.

E nemzet magányosan egyedül,

Hosszú évekig birka módra tűr,

De aztán váratlanul odavág,

És távolról csodálja a világ.

Fegyver a kézben,

Talpig  vészben,

Kiomló vérben a sok önkéntes

Gyerekkatona;

Újra harcol

Mária hona.

Tapsol a külföld; néha tán fogad:

Anyaföldünkbe hány orosz harap,

A jó ebéd mellett arról nyafog,

Hány napig bírják még a magyarok.

Tatár nyila,

Török pika,

Osztrák puska,

Kozák dzsida,

Hruscsov elvtárs harckocsija

Mellünknek feszül,

Ellene mindig,

Mindig

Egyedül.

Másutt, ha néhány szurony közeleg,

Tüstént megszeppennek az emberek,

Nálunk az égő tank a házra dől,

És honvédsereg lesz a semmiből.

Kósza reményben,

Elsők a vérben,

A horkoló vén Európa mellett

Vérezve

Ébren.

Mit kaptunk?

Trianont,

Meg kamatot,

És néha ígéretet,

Jó nagyot…

Sok kánnak, basának lett itt a veszte,

Sok orosz tábornok van eltemetve,

Az összes győztes túlerő biceg,

De múltunkat lopják a kibicek.

Időben

Térben

Elsők

A Vérben;

Csatában égve

Hírnév és füst szállt az égbe;

Lesz-e valaha

Könny és vér helyett

Végre

Magyar jólét és béke?