Vén január

Fagyot

Hagyott;

A Múltnak Kútja

Befagyott.

Magyar jelen

Nagyot

Fagyott;

Jókedve

Megfogyott.

A zöld Remény

Fagytól fogyott;

Dereka

Megrogyott.

Az optimizmus

Megfogyott,

Heve

Alábbhagyott.

Koppan a jégcsap a hajnali fagyban az utca kövén;

Vén január lakomázik a ködben a Lét örökén;

És február,

Tán arra vár;

Jöjjön a tegnapi fagyra

a holnapi sár.

Reszket a szélben a rozsda emésztett

Bádogeresz,

Tűnő Létet

Az Elmúlás

Ütemez.

Fagytakaró

Ül a Léten,

Akár a bilincs;

Meghitt Múltba szorult már

Mind, ami kincs.

Fagy hahotája

Kíséri az Éj seregét;

Gyászol a körtefa,

Félti a téltől

A Lét melegét.

De mégis

Mégis,

Bár szürke

Az ég is;

Fonnyad

A Szép is;

De mégis,

Mégis.

De mégis.

Játszik a Múlt

A szobában,

A fal közepén;

Csók ül az emberi Lélek

Legtetején;

De mégis,

Mégis.

Ami fagyott, felélesztjük,

Ami fogyott, jóvá tesszük,

Felnövesztjük,

Újrakezdjük.

Ami eltört, megragasztjuk,

Ami dermedt,

Felolvasztjuk;

Fogy a panasz,

Lesz Tavasz.

Minden egész, ami tört,

Újra összeérne,

Ami múlt végleg gyötört,

Oda jövő kéne.

Ezért vagyunk a világon:

Egésszé szeretni,

Ami eltört valaha;

Ritmusba kell szedni.