Nekünk dalol,

S a reszketeg

Évezredek

Már régen elfeledték,

Hogyan keletkezett.

A húr

Hangja hol felderül,

Hol elkomorul;

Együtt sírunk és örülünk

Tisztán,

Szépen,

Magyarul.

Egykor még,

Elmúlt rég;

Hölgy lovagolt ki a vár kapuján,

S nyíltak a kerti virágok a völgyben az ősz derekán..

A dal csillámfala

Általunk él, s mi élünk

Általa.

Szokott zengése életünk,

S utunk végén a rév;

Amelyhez oly sok szent nevet

Csatolt a hű emlékezet;

Több, mint

Egy ezredév.

Ború,

Derű,

Vén hegedű;

Szól évezredek óta,

Visszhangot vet

Síkon, hegyen

A bús vagy édes

Nóta.

Foszlunk,

Veszünk,

Eltévedünk,

Meghalunk,

Fogyunk;

De míg lélegzetet veszünk

Vele maradunk.