Nem megszokott, de mégsem idegen

A Szerelem

Minden estén

És reggelen

Eme szent helyen.

Magamhoz húzom, alszom Hozzá bújva;

És boldoggá tesz minden reggel

Újra.

Ott kint némán felkiált

A dermesztő hideg;

Hogyan lehet,

Hogy emberek

Melegszenek…

Sosem szokom meg, hogy a Szerelem

Velem lakik,

Itt él velem

Eme szent helyen.

Eljött hozzám, itt van, maga az Élet,

És velem marad már, amíg csak

Élek.

Kint nagy pelyhekben hull a hó,

Csikorog az adó;

Jégbe fúlt a büszke tó,

A könnytől áradó;

Téllel bélelve a mező,

Dermed a határ;

Fosztogat a vad, cinikus

Nyakkendős tatár,

Akkor is, ha nyilaitól

Holnap meghalunk,

A számára mindörökre

Rejtély maradunk.

Akinek csak időtöltés,

Játék a Tavasz;

Sosem tudja megérteni

Igazán, mi az;

Lehet pénze:

Mégsem kukorékol a malac;

A Szerelemből

Ki van rekesztve a piac.

Száguld velünk az Idő:

A rozzant, vén batár,

A Szerelem számára

A tél sose halál.