Ma egész nap fújt a szél,

S mint a korhadt kapanyél,

Nyöszörögtek az egek.

Hideg kék volt a világ,

Féltek a tavaszi fák,

S indigóba bújt az ég.

A vad Alkony a csillagokat leste,

Halálra kereste,

Fényüket lenyeste,

S indigó lett

Az Este.

Mint szürke folt,

Elbújt a Hold,

És reszket

Ma a

Fény;

Mint kiábrándult emberek

Lelkében

A Remény.

Szegény remények,

Hitek;

A világ: jéghideg.

A világ: sunyi jégverem,

Közömbös cinterem,

S talán Egyszerűbb lenne

Nélkülem,

De nem tehetem,

Mert Kedvesem

Velem.

Cinikus, indigó egek,

És dacos emberek,

Bosszúsan fúj a kósza szél,

Talán kedélybeteg,

És tanácstalan odafent

A sötét fergeteg.