A néhai Zórád Ernő
- Tán az utolsó bohém -
Fiatal borzalmak között
Mindig,
Mindig
Koravén.
Valamikor még a régi
Felvidéken
Született,
Mire felnőtt,
Szülőföldje
Mindenestül
Odalett.
Elvált szülők,
Pusztuló kor,
Felhők a világ egén,
Ifjú volt,
Pedig a világ,
Amelyben élt,
Koravén...
A néhai Zórád Ernő
Budapesten,
Ideát -
Egy rossz tanár miatt hagyta
Faképnél
Az iskolát.
Félelmetes rajztudása
Nem tűrte a zabolát,
Magától és maga által
Fejlődött immár
Tovább.
Isten adott a kezébe
Ceruzást és
Ecsetet,
Ő pedig megörökített
Minden
Apró
Részletet.
A néhai Zórád Ernő
Tűrt,
Látott és
Szenvedett;
Egyre sötétebb fellegek
Jártak a világ felett.
Nem volt politikus alkat,
Propagandára süket,
Csak cikázott körülötte
Mindenféle
Őrület.
De hiába vette
Kocsmák,
Meg nők közé
Be
Magát,
Háború jött, és
Zórádot
Utolérte
A világ.
A néhai Zórád Ernő
Hallotta, hogy zeng az ég,
Tanúja volt, hogy visszatért
Az egyharmad
Felvidék.
Lovastüzér volt,
Látott sírt,
Rajzolt ezer koszorút,
Tudta, hogy nem
Fehér lovak
Nyerik meg
A háborút...
Tiszt sosem volt,
Kényes orra
Hízelgésre nem szelelt,
Előkelő vitéz nem lett,
De mint lovas,
Megfelelt.
A néhai Zórád Ernő
- Tán az utolsó bohém -
Fiatal borzalmak között
Mindig,
Mindig
Koravén.
Sok ember számára
Véget ért
A földi vándorút.
Zórádnak azonban nem.
Ő túlélte
A háborút.
Sokan mások
Külországba
Mentették
A bőrüket,
Zórád maradt.
Hamarosan
Jött a
Vörös őrület.
A néhai Zórád Ernő
Kacskaringós utakon,
Rögös ösvényeken járt,
Nem jutott neki
Unalom.
Évtizedeken keresztül
Giccselt éppen eleget,
Nem járt díjkiosztókon,
Ő élte
A művészetet.
Rajzolt,
Festett,
Számon tartott
Minden szeszélyes igényt,
Temérdek képet hagyott ránk:
Rajzot,
Festményt,
Képregényt.
A néhai Zórád Ernő
- Béke a poraira -
Megmutatta,
Hogy mennyire
Sokat ér
A grafika.
