Itt zötyögünk az Idő szekerén,

Utunk a Semmi peremén halad,

A saroglyában egy arasznyi Lét,

És hamuba sült szabad akarat.

Alant a hepehupás végtelen,

A Minden önmagával összeér,

És Kérdést hallgatag Válasz kísér,

S az Isten lelke piros, mint a vér.

A Teremtés bennünk szomorkodik,

Célját, értelmét bennünk tartogatja,

S ha ős Derűje lelkünk át nem hatja,

Egy más jövőben sem lesz foganatja.