Kötél feszül - erős a kar, s a váll,

Árboc hegyére csúcsvitorla száll,

Ma élünk akkor is, ha meghalunk.

És mindenféle széllel dacolunk.

A Nap mosolygó, lusta vén batár,

A végtelenbe ér a láthatár,

S a pengevékony orrú kis hajó

Száguld előre, mint a torpedó.

Még elpusztíthat a vihar tüze,

Vagy feljöhet ránk a mélység vize,

Jöhet ezernyi baj: alattomos;

A megtett út már nem lesz zátonyos.